A hangterápia, rezgésterápia lényege
Ha az egészségünkről van szó, szeretnénk
pontosan tudni, hogyan hat egy alkalmazott eszköz vagy eljárás – s még
inkább így van ez, ha alternatív gyógymódról van szó. Ezért fontosnak
tartjuk, hogy röviden felvázoljuk a rezgésterápia és hangterápia
lényegét.
A hangok harmonizáló, gyógyító hatását
évezredek óta ismerik és alkalmazzák az emberek, de a hangérzetek és a
hangok élettani hatásának mai értelemben vett tudományos vizsgálata csak
a 19. században kezdődött el. A 20. század fizikai, zenepszichológiai,
művészetpszichológiai, hangpszichológiai kutatásainak, neves agykutatók
munkájának köszönhetően mára a hangterápia, rezgésterápia, zeneterápia
körüli misztikum tűnőben van. Már nem úgy tekintenek e módszerekre mint
mágusok, varázslók, sámánok csodatevő eljárására, hanem mint a jelen
civilizáció által újra életre hívott alternatív gyógymódok egyikére,
mely „high-tech” eszközökkel kiegészítve visszatért a hétköznapokba és a
modern orvoslásba egyaránt, annak ellenére, hogy hatásuk dokumentációja
még mindig hiányos, s jótékony hatásuk a kliensek elvárásán és
hajlandóságán is múlik.