Megfázás 

 

A megfázásos állapot számos jelképes értelmű tünetből áll össze, melyeket az alábbiakban egyenként veszünk sorra.

 A betegnek bedugul az orra

Valamivel torkig lett, az orra bedugult, a légzés és rajta keresztül a külvilág dolgainak érzékelés és rajta keresztül a külvilág dolgainak érzékelése akadályoztatva van. A beteg többé nem hajlandó, de nem is képes arra, hogy újabb problémákkal megbirkózzon.

Fáj a feje

Az a rengeteg dolog, ami a megfázásos beteget elárasztja, akkora fejtörést okoz neki, hogy semmit se képes befogadni.

Berekedt, nem tud beszélni

Zavar lép fel a nyelvi kommunikációban. A beteg vagy nem akar kapcsolatba lépni a környezetével, ami torokgyulladása következtében most már lehetetlenné is vált, vagy torokfájása annak a jele, hogy a külvilág dolgai helyett inkább saját belső világával kellene foglalkoznia. A torokgyulladás a beteg számára lehetővé teszi, hogy társának jelképes értelemben „odahörögjön” valamit.

A mandulák megduzzadtak

A beteg nyelési nehézségekkel küszködik, nem tud vagy nem akar valamit lenyelni, elfogadni.

Összességében a megfázás lehetőséget teremt a betegnek arra, hogy egy időre távol tartsa magát a környezetéről („Ne gyere túl közel hozzám, különben te is megkapod!”), míg problémáját nem sikerül tisztáznia. Másfelől viszont a megfázással járó tünetek gyakorlatilag meg is akadályozzák, hogy elvesszen a külsőségekben.

Foglaljuk össze

A megfázás jelzi nekem, hogy belsőleg hideggé válta, hiányzik belőlem a melegség, mivel az értelmem, s nem a szíven szerint éltem. Rákényszerít, hogy önmagammal foglalkozzam, törődjem végre a magam dolgával, ne nyeljek le többé olyasmit, ami nem felel meg nekem.

Világosan mutatja: „Tőlem idegen mércéhez igazodtam, valami ismeretlent fogadtam be. Ez az ismeretlen nincs összhangban velem. Legyengített.”

A megfázás tudomásomra hozza, hogy nem bízom önmagamban, nincs hozzá bátorságom, hogy tulajdon lényemmel összhangban, helyesen cselekedjek. Testem megkísérli, hogy megszabaduljon az idegentől. Eddigi magatartásomra „megorroltam”,  „valamit odahörgök magamnak”, „torkig Lette,” azzal, hogy megtagadom tulajdon lényemet. Minden idegen dolgot ki akarok köhögni magamból, kitüsszenteni és szabad folyást engedni neki. Az idegenség viszont bennreked és meggátolja, hogy világosan gondolkodjam, megakadályozza, hogy továbbra is csupán értelmemre hallgatva éljek.

 

Megfázás: felhívás, hogy többet foglalkozzunk önmagunkkal, tanuljunk meg lazítani, tartsuk távol magunkat minden számunkra idegentől és hamistól.

Amit tenni kell

A betegnek foglalkoznia kell önmagával, csakis a saját dolgával kell törődnie. Meg kell vizsgálnia, miért nem képes felmelegedni. Ajánlatos lenne elgondolkodnia, mit is akar voltaképpen elmondani, és „ki kellene tálalnia” mindazt, amit eddig elhallgatott. Meg kellene mutatnia, mire gondol valójában, és megvizsgálni, milyen mértékben fogadott magába tőle idegen dolgokat, mennyiben nem bízott az intuíciójában. Egy további lehetséges kérdés: „Mely téren korlátoztam, tagadtam meg önmagam?” 

 

Hátfájdalmak

Hátfájdalmak: szellemi túlterhelés, frusztráció, túlzott felelősségvállalás, a támogatás hiánya, félelmek, bűntudat, ellenszenv, aggodalom. 

 

A gerincoszlop tartást és támaszt nyújt a testnek, segítségével egyenesedünk fel. A hátfájdalmak tehát a lelki magatartással, belső támasszal és egyenességgel függnek össze. A gerinctájékon jelentkező problémák többnyire mindig lelki túlterhelésre utalnak, amiről gyakorta nem akarunk tudomást venni. Az embernek nemritkán az az érzése támad, hogy a másik megtagadja tőle a támogatást, aminek pedig igencsak szükségét érzi, lévén a hát a szellemi erő és tartás forrása. Az esetek többségében elsősorban az érzelmi támogatás hiányát érezzük.

A krónikus hátfájdalmak tehát gyakorta frusztrációra utalnak, férfiaknál többnyire a hivatás vagy a szexualitás terén, míg a nők esetében főként érzelmi síkon. Az alsó háttájékon jelentkező fájdalmak arról tanúskodnak, hogy az illető nagyon szeretne egy bizonyos cselekvést végrehajtani, de ebben valamely körülmény megakadályozza. Például lelki vonakodása, azaz szeretne távol maradni valamely helyzettől, sőt a legszívesebben elfutna előle. A hátfájdalmak esetében az ember magával hurcol valamit, amit többé képtelen el-, illetve kibírni. Ám éppily kevéssé képes tőle megszabadulni. Ide tartozhat a félelem, bűntudat, ellenszenv, bánat, illetve probléma. A görcsös akarat anélkül, hogy a beteg ennek tudatában lenne, helytelen szellemi-lelki magatartáshoz vezet, ami testi síkon hátfájdalmakban mutatkozik meg. 

 

Fejfájás és migrén 

 

Fejfájást kap az, aki fejtörést okoz magának, akinek a feszült gondolkodástól zúg a feje, aki túlzott intellektuális tevékenysége következtében problémákat teremt, ahelyett hogy azokat megoldaná. Aki állandóan ugyanazokat a gondolatokat forgatja magában, ne csodálkozzék, ha egyszer csak „túlforrósodik a vezeték!”

A fejfájást többnyire kínzó feszültségérzés kíséri. Feszült állapotban vagyunk hát, melyet értelmünk segítségével kívánunk „agyonmagyarázni”, megérteni vagy feldolgozni. Ugyanakkor felmerül a nyugtalanító érzés is, hogy valami nincs rendben, valamit meg kell oldanunk.

A helyzet csakis a feszültség ellentéte, azaz a lazítás révén rendezhető. Nyomás csak addig áll fenn, míg ellennyomás is létezik. Amennyiben az ember elengedi magát, s egységével összhangban testileg és szellemileg egyaránt így reagál, a fej, mint kizárólagos döntéshozó, jelentősen megkönnyebbül. Amint felhagyunk azzal, hogy önmagunkat stressz helyzetbe juttassuk, amint például függetleníteni tudjuk magunkat egy rendkívüli izgalomtól azáltal, hogy belsőleg levezetjük, a stressz és a feszültség is elmúlik. Ha például intenzíven koncentrálunk a lábunkra, ez azonnali megkönnyebbüléshez, sőt jelentős jobbuláshoz vezet. Mindez bizonyítja, hogy a fejfájást a fej túlterhelése, az értelmi tevékenységre való egyoldalú ráhagyatkozás idézi elő.

 

Fejfájás és migrén: „töröm” a fejem; gondolati feszültségek, tusakodás, túlfeszített szellemi tevékenység, mértéktelen becsvágy, görcsös akarat. 

 

A fejfájás arra utal, hogy gondolatilag stressz helyzetbe hozom magam. Túl sokat tépelődöm, „töröm” a fejem. Ez különösen akkor okoz fájdalmat, ha egyébként gazdag érzelemvilágom van, de mégsem az érzelmeimre hallgatok, hanem „a fejem szerint élek”. Amennyiben érzelmeimet rövid (gondolati) pórázra fogom, minden bizonnyal feszült állapotba kerülök. Nem lenne hát szabad az érzéseimet gondolatilag állandóan visszatartanom.

A fejfájás, de különösen a migrén, annak a jele, hogy többet akarok, mint amire képes vagyok. Nem felelek meg az önmagammal szemben támasztott követelményeknek, félek a kudarctól.

Amit tenni kell

Fel kellene tenniük a kérdést: „Vajon túlzottan becsvágyó vagyok, görcsösen törekszem az előbbre jutásra? Vagy makacs vagyok, és fejjel megyek a falnak? Min „töröm” a fejem, és miért?”

Gyakran előfordul, hogy amit az ember gondolatban helyesnek tart, illetve amit az életben megélni szeretne, ellentétben áll egymással, s a stressz helyzetet épp e kettősség váltja ki. Következésképp inkább a „belső irányításra hallgatva kellene élnünk, nem csupán a gondolkodásunk szerint. Gondolkodása alapján az ember gyakran nemet mond a körülményekre, ahelyett hogy igent mondana az életre, úgy, ahogy itt és most létezik. Tudatosítaniuk kellene önmagukban, hogy „Én most élek, mégpedig oly módon, amilyen most vagyok, belső valóságomnak megfelelően élek, nem az elképzelésem szerint, mely azt hajtogatja: Ezt nekem nem szabad megtennem, mert így és így kell viselkednem.” Aki eszményképet hajszol, tulajdon valóságát tagadja meg. Fel kell hagynunk azzal, hogy mások elvárása szerint éljünk, hiszen így csupán környezetünk ideális elképzeléseit próbáljuk megélni. Az ember igenis képes megszabadítani magát az önnön lényét megbéklyózó elképzelésektől, és végre szabad lehet – önmaga számára szabad.

Elhízás – túlsúlyosság 

 

Test és lélek kölcsönhatását talán semmi sem fejezi ki oly világosan, mint az étkezési szokások. A táplálékfelvétel már a csecsemőnél sem csupán egy alapvető szükséglet kielégítését jelenti, sokkal inkább a szeretettség és gondoskodás fokmérője. Ez az összefüggés – erősebb vagy gyengébb formában – életünk során mindvégig fennmarad. Ha később az az érzésünk támad, hogy nem szeretnek eléggé, vagy hiányoljuk a meghittséget, ősi ösztönünk sugallatára többet eszünk, mintegy az egykori meghitt közelség jóleső érzését felélesztve.

Az elhízott ember nemcsak saját magát utasítja el, de többnyire a környezetét is. Amit másokban kifogásol, azt valójában saját magában kifogásolja. A többiek csupán egyfajta tükröt jelentenek, melyet az élet elébe tart, hogy felismerje benne önmagát. Nem szabad arra törekednie, hogy más legyen vagy környezete kedvére tegyen.: igazán és csorbítatlanul önmagává kell válnia. Ha valóban önmagam vagyok, többé nem formálok igényt arra, hogy a középpontban álljak, s minden az én kis „énem” körül forogjon. Hiszen akkor létem középpontjában élek, önmagamban nyugszom, lényem közepén, saját életem középpontja vagyok, s így képes leszek elfogadni környezetem másságát is.

Elhízás: belső üresség, szeretetéhség, gyöngédség iránti vágy, éngyengeség, hamis énkép.

Amit tenni kell

Meg kell szabadulnunk mindenféle mércétől, nem szabad akarnunk többé másnak vagy „többnek” lenni, hanem meg kell engednünk magunknak, hogy önmagunk legyünk. El kell fogadnunk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, s teljes örömben azzá válnunk, amik valójában vagyunk. Nem lenne szabad többé szorongatott helyzetbe kerülnünk, hiszen ezáltal csupán megzavarjuk tulajdon belső harmóniánkat.

A felgyülemlett energiákat szabadjára kell engedni, hagyni kell, hadd működjön maga az élet, hadd létezzünk mi, az élet és mások úgy, ahogy vannak.

Szabaduljon meg az önmagáról alkotott eszményképtől, nevezetesen, hogy milyen karcsúnak kellene lennie. Fogadja el a világot olyannak, ahogy létezik.

Ne fogja fel többé olyan nehéznek az életet, inkább lássa be: az élet valójában jóindulatú. Gondoljon arra, hogy „Nem kell semmit tennem, hogy jó legyek, hiszen eleve az vagyok.”

Ismerje el tulajdon egyediségét. A Földön még soha nem létezett olyan ember, mint Ön, és soha nem is fog. Ön valóban egyedülálló lény.

Depresszió

A depresszió a legváltozatosabb formákban nyilatkozhat meg. A lehetséges változatok az ingergyengeségtől és enyhébb levertségtől kezdve a fáradtságon, alvászavarokon, szorongáson, fejfájáson, étvágytalanságon, székrekedésen és testsúlycsökkenésen át egészen a teljes érdektelenségig terjednek. A depresszióra utaló tünetek oly sokfélék és egyénileg annyira különbözők, hogy gyakran komoly nehézségekbe ütközik a biztos diagnózis, sőt nemritkán egyáltalán nem ismerik fel.
Az orvostudomány a depresszió három alapvető típusát különbözteti meg, melyek a valóságban nem határolódnak el élesen egymástól.

1. A fizikai állapottól függő depresszió

E típus kialakulása agyvérzésre, agyi károsodásra, agydaganatra vagy érelmeszesedésre vezethető vissza. De felléphet szívinfarktus vagy szívelégtelenség, krónikus fájdalmi állapot, vírusfertőzés vagy a hormonrendszer zavarának következményeként is. Más esetekben bizonyos gyógyszerek szedése idézi elő.

2.  Az endogén depresszió
A depressziónak e formája, mint megnevezése is jelzi, „belülről kifelé” terjed. Gyakran már eleve fennáll az erre való hajlam, mely erős lelki megrázkódtatás hatására a felszínre tör. A beteg belső űrt érez, hangulata nyomott és apatikus. Állapotát nyomorúságosnak, nyomasztónak véli, hiányzik belőle az érzelmek átélésének képessége. Nemcsak az öröm, szeretet és érdeklődés iránt érzéketlen, de képtelen a szomorúság, düh és szánalom kinyilvánítására is. Egyáltalán nem vesz részt a körülötte zajló eseményekben.

3. A pszihogén depresszió
Gyakran reaktív depressziónak is nevezik, kialakulása a környezeti tényezőkre adott hibás reakciókban gyökerezik. A hibás reakciót olyan élmények váltják ki, melyekkel az illető képtelen volt megbirkózni. Minthogy nem tudja feldolgozni belső feszültségeit, egyszerűen megszakítja kapcsolatát a külvilággal. Az effajta elszigetelődés veszélye elsősorban az idős embereket fenyegeti, ha házastársuk hirtelen meghal, vagy befolyásuk és tekintélyük csökkenésével párhuzamosan depressziós állapotba kerülnek. Elég csupán kissé mellőzöttnek éreznie magát, s az ember már lehetőséget sem lát arra, hogyan adhatna életének újabb értelmet. A depresszió kialakulásának oka elsősorban mégsem az öregkorban keresendő, hanem azon képességünk hanyatlásában, hogy a megváltozott körülményekhez bölcs módon alkalmazkodjunk.
A depresszió enyhébb formában teljesen normális jelenség, amennyiben a nagyobb megterhelés időszakaiban elvétve jelentkezik. Ám ha a levertség huzamosabb ideig áll fenn s tartósan gátolja a cselekvőkészséget, meg kell találnunk a módját, hogyan állíthatnánk helyre természetes viselkedésünket, normális életritmusunkat.
A depresszió leggyakoribb okai a következők:

1. Nehéz gyermekkor.

2. Elfojtott agressziók.

3. A felelősség elhárítása.

 

Depresszió: valami elfojtott dolog feszültségben tart, nem vagyok „önmagam”, érzelmeimet nem hagyom megnyilvánulni, valójában nem élek.

Amit tenni kell
- Kérdezze meg önmagától: „Merem-e kifejezni, kinyilvánítani érzelmeimet, tudok-e sírni?
- Képes-e elengedni vagy netán „visszafogja” magát? Ha igen, miért?

- Elnyomja-e önmagát (hogyan és miért?)

- Azt teszi-e, amit valóban tenni szeretne, vagy azt, amiről úgy véli, hogy tennie kell, hiszen mások elvárják Öntől?

- Megvan az az érzése, hogy valóban él?

- Büszke önmagára? Vállalja önmagát?

- Örül annak, hogy ilyen?

- Tényleg a saját életét éli?

- Érdemesnek érzi magát arra, hogy szép dolgokat éljen át?

- Képes-e lazítani, valóban élvezni az életet?

A valódi gyógyulás érdekében fel kell hagynunk a depresszió elleni hadakozással, ellenkezőleg: teljesen el kell merülnünk benne. Egyedül létünk legmélyén válik lehetővé, hogy szembenézzünk azzal, amit oly régóta elnyomtunk, és csakis ott tudjuk feloldozni kötelékeiből. Rendkívül fontos, hogy tudatosan foglalkozzunk azzal, ami így a felszínre került, vizsgáljuk meg és elemezzük. 

 

Cukorbaj

A világ népességének mintegy 4 %-a cukorbajban szenved. A betegségre való hajlam örökölhető. Kialakulásában többnyire nagy szerepet játszik az elhízás. Ritkább esetekben kiválthatja vírusfertőzés is, mert a vírusok megtámadják az inzulintermelő sejteket.
A cukorbajt többnyire véletlenül fedezik fel. A betegségre utaló tünetek: erős szomjúságérzet, rossz sebgyógyulás, viszketés, húgyúti és bőrfertőzések, fáradékonyság, étvágytalanság és hirtelen fogyás.
Az orvostudomány a cukorbetegség két típusát különbözteti meg:

1. típus
A cukorbaj e típusában a hasnyálmirigyben levő inzulintermelő sejtek nagymértékben vagy teljesen károsodtak, ezért a szervezetnek az inzulint egy életen át mesterségesen kell biztosítani. A betegség általában a harmincadik életév előtt jelentkezik, a cukorbetegek mintegy tíz százaléka tartozik ide.

2. típus
Itt az ún. időskori cukorbajról van szó. A negyven évnél idősebbek esetébe jelentkezik, s a cukorbetegek mintegy 90 %-át alkotja. A veleszületett hajlamnak itt fontos szerepe van. Kiváltó okai között első helyen az elhízás említendő. Bár a test inzulintermelése folyamatos, a mennyiség nem megfelelő.
A cukorbetegség e típusában, melyet más néven diabetes mellitusnak – szemléletes fordításban „cukorvizelésnek” – hívunk, a szervezetbe jutó cukor nem tud asszimilálódni, azaz beépülni a sejtekbe. A cukor ősidők óta a szeretet és vonzalom szimbóluma. A nagyszülők unokájuk iránti szeretetüket édesség formájában fejezik ki, a kövér emberek is édességben keresnek vigaszt problémáik és magányuk miatt. A cukor tehát gyakran a „kellemes érzések”, a „szeretet” vagy „törődés” szinonímája!
A cukorbetegről a testi reakció szintjén világosan kiderül, hogy bár érzelmet és szeretet (anyagi formájában cukrot) képes el- és befogadni, nem tudja azokat feldolgozni. Hiányzik belőle a képesség, hogy környezetének gondoskodó törődését megeméssze. Bár vércukorszintje magas, azaz elegendő „szeretet” hordoz magában, nem tud vele mit kezdeni, változatlan formában adja vissza. Édességgel kísérli meg helyettesíteni azt, amit valójában hiányol, életét és tevékenységét tehát a „pótcselekvések szintjére” helyezi át. De mint az édességfogyasztásnál gyakran előfordul, itt is émelyítő utóíz marad vissza.

Cukorbaj: alakulófélben lévő szexuális képesség, csalódottság, csökkentértékűség érzete. Felszólítás arra, hogy önmagunkat jobban szeressük, s az életet élvezzük.

Amit tenni kell
Meg kellene kérdeznie önmagától, hogyan viszonyul saját személyisége értékéhez, mennyire tartja önmagát szeretetre méltónak. S szintén meg kellene vizsgálnia a szeretetre való képességét is.
A betegségben megtestesülő felhívás mélyén mindig az önmagunk iránti szeretet áll, annak felismerése, hogy igenis szeretetre méltóak, sőt egyedülállóak vagyunk. Minden ember egyedi lény, sajátos feladattal és rendeltetéssel.

„ Allergia"

Az allergiás megbetegedések alapját a szervezet túlérzékenysége és erős védekezési reakciói képezik, mégpedig olyan anyagokkal szemben, melyek más emberek számára ártalmatlanok.
Az allergiás tünetek mögött erős agresszivitás és görcsös védekezési szándék húzódik. Az erős agresszivitás többnyire nem tudatosul, éppen ezért nem is tud levezetődni. S ha egyes esetekben ez be is következik, gyakran valójában elfojtott aspektusról van szó, melyet nem ismernek fel. Így az elfojtott támadókedv akadálytalanul tombolhatja ki magát a szervezetben.

Szénanátha
Ebben az esetben virágporral szembeni allergiáról van szó, mely a megtermékenyülést és szaporodást szimbolizálja. A szénanátha szexuális téren jelentkező, többnyire öntudatlan elutasításra utal. Ez az elutasítás a szexualitás egészét vagy annak valamely vonatkozását érinti.

Állatszőr-allergia
Ez az allergiatípus általában az emberben meglévő animális vonások elutasítását jelzi. Itt az ösztönöknek állatias, alantas tulajdonságként való felfogásáról s megvetéséről van szó, bár az illetőben egyidejűleg erős vágy él irántuk.

Macskaszőr-allergia

Az állatszőr-allergia e speciális esetében a női szexualitás zavara fejeződik ki, az odasimulástól, önátadástól és megnyílástól való vonakodás.

Kutyaszőr-allergia

Az állatszőr-allergia e megnyilvánulása a szexualitás férfiasan agresszív megnyilatkozásának, a szexuális érintkezés közvetlenségének és követelésének elutasítását jelzi.

Lószőr-allergia

Maga az ösztönszerűség utasítódik el. Világosan láthatóvá válik a tulajdon testiséggel szembeni félelem és védekezés.

Házipor-allergia

Az allergiának ebben a formájában az élet bizonyos területeit tisztátalannak tekintjük, ezért elutasítjuk. A belső értékrendet magas eszmények szabják meg, amit viszont jelen világunkban nem lehet érvényre juttatni.

Az allergiás egyén tulajdonképpen az élettől fél, így mindazt elutasítja, ami maga a lüktető elevenség: a szexualitást, szerelmet és agressziót, sőt még a házi port is, vagyis az alantas matériát. Eszményképe a tisztaság, emelkedettség, nemesség. Nem látja be, hogy mindez egyoldalú és valótlan. Az életet legszívesebben megfosztaná az ösztönöktől és agresszióktól, hogy teljesen steril légkörben élhessen. Olyan életre vágyik, melyre egyáltalán nem illek az „élet” megnevezés.

 Allergia: túlérzékenység, agresszió, védekezés, elfojtott támadókedv, az élettől való félelem.

Amit tenni kell

Az allergia az élet hozzánk szóló felhívása, hogy legyünk nyitottabbak, mondunk igent a teljes életre, még a látszólag tökéletlenre is. Arra ösztönöz, hogy az élet, s ne a róla alkotott elképzelésünk szerint éljünk. Ne akarjunk eszményképet megtestesíteni, de engedjük létezni a bennünk rejlőt, tulajdon valóságunkat.

Kulcs a „tünetek nyelvéhez” 

 

A pszihoszomatikus betegség szemlélet kapcsán meg kell tanulnunk a testünk tüneteit a lelkünk kódolt üzeneteként értelmezni - üzeneteit dekódolni.

1. A gyógyuláshoz vezető első lépés a készségekben rejlik, hogy szembenézzünk a betegséggel és felismerjük valódi kiváltó okait.
2. Melyik az érintett szerv/testrész?
3. Milyen látható tünet lépett fel?
4. Negyedik lépésben meg kell állapítanunk a megbetegedés pontos időpontját, hiszen ennek ismeretében bizonyos összefüggésekre derülhet fény a betegség ideje, valamint életkörülményeink, illetve érzelmeink jelentős mértékű megváltozása között.
5. Mi segít e tüneten fizikai téren? Mi felel meg e testi cselekvésnek lelki téren?
6. Mire kényszerít e tünet? Mit kell tenni? Mivel kellene felhagyni?
7. Melyek jellemem gyenge pontjai?
8. Melyek testem gyenge pontjai?
9. Melyik a problémás szervem?
10. Miféle tünetegyüttesről van szó?
11. Milyen okok akadályozzák a gyógyulást?
12. Felismertem és megértettem-e az üzenetet? Mi állt benne? Mit jelent ez a számomra? Mit jelent ez most?

Ha fentiek alapján járunk el, őszintén válaszolunk e kérdésekre és a test üzenetét valóban megértjük és aszerint cselekszünk, egy tünet sohasem fog krónikus betegséggé válni!

Mit kell tennem, hogy valóban önmagam legyek?

1. Belátom, hogy valóban létezik tulajdon énem, s egyedül az a helyes, ha önmagam vagyok.
2. 2. Bizonyítanom kell megismerési és változtatási készségemet, hiszen kényelmesebb úgy élni, ahogy a környezetem helyesnek véli. Ne feledjük: „Aki a forráshoz igyekszik, annak ár ellenében kell úsznia.”
3. Rendszeresen időt kell szakítani az önvizsgálatra.
4. Az embernek bátorságra van szüksége, hogy vállalja tulajdon Énjét, önmagát, s ezáltal összezavarja vagy akár megsemmisítse mások róla alkotott képét.

Nagyon fontos, hogy környezetünk igényei és elvárásai ne tántorítsanak el minket önmagunktól.

5. Ne próbáljon többé vágy nélküli lenni, hiszen az embernek a valóságban igenis vannak                       vágyai. Ne akarjon rögtön célhoz érni, inkább tanulja meg élvezni az odavezető utat.
6. Kíséreljen meg az emberekhez őszinte érdeklődéssel, jószándékkal és szeretettel közelíteni.
7. Lássa be, hogy kívánatos dolog türelmesnek lenni.

Csakis ezen a módon vagyunk képesek lélekben nyugodtan járni az élet útját s megelégedni azzal, amit elértünk. Az „Én vagyok” tudatában teljes biztonságban érezhetjük magunkat.

Midőn a világra jöttem, lényem csupa öröm és szeretet volt. Akkor még tudtam, ki vagyok valójában, tisztában voltam igazi küldetésemmel, a világ közepének éreztem magam. Akkor még volt bátorságom kimondani, amit gondoltam, és nyíltan kimutatni érzelmeimet. Akkor még volt bátorságom, hogy „önmagam” legyek. Ez és csak ez az igazság, a valóság, minden más csupán fölvett szerep.”