Fejfájás és migrén 

 

Fejfájást kap az, aki fejtörést okoz magának, akinek a feszült gondolkodástól zúg a feje, aki túlzott intellektuális tevékenysége következtében problémákat teremt, ahelyett hogy azokat megoldaná. Aki állandóan ugyanazokat a gondolatokat forgatja magában, ne csodálkozzék, ha egyszer csak „túlforrósodik a vezeték!”

A fejfájást többnyire kínzó feszültségérzés kíséri. Feszült állapotban vagyunk hát, melyet értelmünk segítségével kívánunk „agyonmagyarázni”, megérteni vagy feldolgozni. Ugyanakkor felmerül a nyugtalanító érzés is, hogy valami nincs rendben, valamit meg kell oldanunk.

A helyzet csakis a feszültség ellentéte, azaz a lazítás révén rendezhető. Nyomás csak addig áll fenn, míg ellennyomás is létezik. Amennyiben az ember elengedi magát, s egységével összhangban testileg és szellemileg egyaránt így reagál, a fej, mint kizárólagos döntéshozó, jelentősen megkönnyebbül. Amint felhagyunk azzal, hogy önmagunkat stressz helyzetbe juttassuk, amint például függetleníteni tudjuk magunkat egy rendkívüli izgalomtól azáltal, hogy belsőleg levezetjük, a stressz és a feszültség is elmúlik. Ha például intenzíven koncentrálunk a lábunkra, ez azonnali megkönnyebbüléshez, sőt jelentős jobbuláshoz vezet. Mindez bizonyítja, hogy a fejfájást a fej túlterhelése, az értelmi tevékenységre való egyoldalú ráhagyatkozás idézi elő.

 

Fejfájás és migrén: „töröm” a fejem; gondolati feszültségek, tusakodás, túlfeszített szellemi tevékenység, mértéktelen becsvágy, görcsös akarat. 

 

A fejfájás arra utal, hogy gondolatilag stressz helyzetbe hozom magam. Túl sokat tépelődöm, „töröm” a fejem. Ez különösen akkor okoz fájdalmat, ha egyébként gazdag érzelemvilágom van, de mégsem az érzelmeimre hallgatok, hanem „a fejem szerint élek”. Amennyiben érzelmeimet rövid (gondolati) pórázra fogom, minden bizonnyal feszült állapotba kerülök. Nem lenne hát szabad az érzéseimet gondolatilag állandóan visszatartanom.

A fejfájás, de különösen a migrén, annak a jele, hogy többet akarok, mint amire képes vagyok. Nem felelek meg az önmagammal szemben támasztott követelményeknek, félek a kudarctól.

Amit tenni kell

Fel kellene tenniük a kérdést: „Vajon túlzottan becsvágyó vagyok, görcsösen törekszem az előbbre jutásra? Vagy makacs vagyok, és fejjel megyek a falnak? Min „töröm” a fejem, és miért?”

Gyakran előfordul, hogy amit az ember gondolatban helyesnek tart, illetve amit az életben megélni szeretne, ellentétben áll egymással, s a stressz helyzetet épp e kettősség váltja ki. Következésképp inkább a „belső irányításra hallgatva kellene élnünk, nem csupán a gondolkodásunk szerint. Gondolkodása alapján az ember gyakran nemet mond a körülményekre, ahelyett hogy igent mondana az életre, úgy, ahogy itt és most létezik. Tudatosítaniuk kellene önmagukban, hogy „Én most élek, mégpedig oly módon, amilyen most vagyok, belső valóságomnak megfelelően élek, nem az elképzelésem szerint, mely azt hajtogatja: Ezt nekem nem szabad megtennem, mert így és így kell viselkednem.” Aki eszményképet hajszol, tulajdon valóságát tagadja meg. Fel kell hagynunk azzal, hogy mások elvárása szerint éljünk, hiszen így csupán környezetünk ideális elképzeléseit próbáljuk megélni. Az ember igenis képes megszabadítani magát az önnön lényét megbéklyózó elképzelésektől, és végre szabad lehet – önmaga számára szabad.