„Út a gyógyuláshoz – légy önmagad!
Az életöröm titka
Nem a saját identitásunknak megfelelően élünk, hanem megtanultunk bizonyos szerepeket eljátszani. Megtanultunk úgy viselkedni, hogy „sikert” érjünk el, elismerést arassunk és szeressenek minket.
Pedig valahol a lelkünk mélyén világosan érezzük, hogy valami nincs rendben, mintha saját magunk „mellet” élnénk.
A lelkünk szomorú, mert olyan szabályok, programok, szerepek és belénk nevelt viselkedésminták börtönébe zártuk, melyeknek tulajdon lényünkhöz a valóságban semmi köze.
Ily módon önmagunkon teszünk erőszakot, s aztán csodálkozunk, miért vagyunk betegek és boldogtalanok.
Hagyjunk fel a régi szerepekkel, legyen bátorságunk ahhoz, hogy „önmagunk” legyünk, s akkor ismét egész emberré válunk, s egyben egészségessé!”
„A legnagyobb gyógyító erő, amit az élet számunkra felkínál, a szeretet.
Ám valóban szeretni csak akkor leszek képes, ha megtanultam szeretni tulajdon énemet is.
Önmagamat viszont csupán akkor vagyok képes teljes szívből, lelkem legmélyéből szeretni, ha valóban rátaláltam önmagamra, s ezáltal „méltó”-nak érzem magamat e szeretet elfogadására.
Csak ha elfogadtuk és szeretni tudjuk önmagunkat, vagyunk képesek e szeretet másokra irányítani.
Az ilyen ember szabad folyást tud engedni szeretetének anélkül, hogy szüksége lenne másokra vagy birtokolni akarná őket. A másik ember iránti szeretet ugyanis nem olyan jegyekre irányul, melyek belőlünk hiányoznak, hanem igazi lényünk teljes tudatában minden feltétel és fenntartás nélkül képesek vagyunk odaajándékozni szeretetünket a másik „igazi lényének.”
Ha szívünk mélyéből élünk, itt és most, elfogadva magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, határtalan bizalommal, telve szeretettel, őszinte érzelemmel és örömmel, akkor megélhetjük az örök élet pillanatait. Önmagunk folytonos átalakítása ugyanis transzformáció, minden pillanatban szüntelen megújulás.
A betegség mindig az élet tökéletlenségét jelzi. Az élet lényege ugyanis az érettebbé válás, egyre fokozódó közeledés igazi énünkhöz. Ez megkívánja, hogy minden pillanatban nyitottak legyünk és készek egyre mélyebbre hatolni az életbe. Bármely pillanatban készen kell állnunk arra, hogy elvessük „régi énünket”, s engedjük megszületni az „újat”. Ebben áll életünk értelme, itt és most.”
Önmagamat viszont csupán akkor vagyok képes teljes szívből, lelkem legmélyéből szeretni, ha valóban rátaláltam önmagamra, s ezáltal „méltó”-nak érzem magamat e szeretet elfogadására.
Csak ha elfogadtuk és szeretni tudjuk önmagunkat, vagyunk képesek e szeretet másokra irányítani.
Az ilyen ember szabad folyást tud engedni szeretetének anélkül, hogy szüksége lenne másokra vagy birtokolni akarná őket. A másik ember iránti szeretet ugyanis nem olyan jegyekre irányul, melyek belőlünk hiányoznak, hanem igazi lényünk teljes tudatában minden feltétel és fenntartás nélkül képesek vagyunk odaajándékozni szeretetünket a másik „igazi lényének.”
Ha szívünk mélyéből élünk, itt és most, elfogadva magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, határtalan bizalommal, telve szeretettel, őszinte érzelemmel és örömmel, akkor megélhetjük az örök élet pillanatait. Önmagunk folytonos átalakítása ugyanis transzformáció, minden pillanatban szüntelen megújulás.
A betegség mindig az élet tökéletlenségét jelzi. Az élet lényege ugyanis az érettebbé válás, egyre fokozódó közeledés igazi énünkhöz. Ez megkívánja, hogy minden pillanatban nyitottak legyünk és készek egyre mélyebbre hatolni az életbe. Bármely pillanatban készen kell állnunk arra, hogy elvessük „régi énünket”, s engedjük megszületni az „újat”. Ebben áll életünk értelme, itt és most.”
